Mezőszilas Község Önkormányzata    

Híres szülöttünk

Losontzi István

(1709-1780)

Szilasbalháson született, református birtokos nemesi család gyermekeként. Középfokú tanulmányait Nagykőrösön végezte. A kiváló előmenetelű fiatalember onnan került a debreceni kollégiumba.

Ezt követően 10 évig különböző partikuláris, felekezeti iskolákban tanítóskodott. 1739-ben Cegléden tanított, mint "akadémikus rektor", majd Hollandiában folytatta tanulmányait. Az utrechti egyetemen szerezte meg a teológia doktora címet 1741-ben.

Hazájába visszatérve Nagykőrösön telepedett le. Igazgatója lett - és felvirágoztatta - a gimnáziumot. 1742-ben nősült. Népes családja volt, mégis árva gyerekeket fogadott örökbe, akiket sajátjaként nevelt. A jegyzések 17 tagú családról tudnak. Nagykőrösön nagy megbecsülésben és elismerésben volt része. Tisztelték szerették városuk tudós professzorát.

Szinte minden tudomány érdekelte, valóságos polihisztorrá képezte magát. Több latin nyelvű könyvet írt, számos költeményt, egyházi éneket szerzett.

Nevét mégis egy magyar nyelvű tankönyv, a Hármas tükör őrizte meg a hazai pedagógiatörténetben. E könyvének középpontjában a hazaszeretet elmélyítése szerepelt nevelési célként. A Hármas kis tükör a 18. és 19. században sok gyermek egyedüli olvasmányélményeként jelentős mértékben hozzájárult népünk magyarságtudatának kialakításához.

Másik híres műűe az Éneklésre tanító mester. E könyvének gyönyörű himnuszai azt bizonyítják, hogy nemcsak pedagógus volt, hanem a 18. század egyik legnagyobb énekköltője is.

Életének szomorú fordulata, hogy 1769-ben elveszti hallását, és emiatt nyugalomba vonult, de tudományos munkásságát tovább folytatta. A már említett művein kívül latin nyelvű tudományos munkákat is írt, valamint gyakorlati jellegű műveket, így pl.: A juhtartásról; A do­hánytermesztésnek mesterségéről.

1780. március 29-én hunyt el Nagykőrösön.


Dabasi Halász Gáspár

(1787 - 1859)

A Pest vármegyei Alsó-Dabas községből Szilasbalhásra költöző Halász Sámuel földbirtokos legfiatalabb gyermeke. Szilasbalháson született. Mint református szülők gyerme­ke, tanulmányait Pápán végezte, majd pedig Pesten szer­zett mérnöki oklevelet. Még egészen fiatal emberként részt vett a Napóleon elleni felkelésben. A győri csatában ki­lőtték a lovat alóla, menekülő társa lovának kengyelvasá­ba kapaszkodva menekült meg. A fiatal mérnök az 1820-­as években a Sárvíznél és a Kaposnál meginduló munká­latokhoz került, mint munkavezető mérnök dolgozott.

Fontos szerepe volt a Malom-csatorna létesítésében. A csatornán vízimalmokat is tervezett. 1836-39 között Arad megye meghívására Beszédes Józseffel együtt a Sebes-Körös rendezési tervével foglalkozott. Szlovéniába hívják, ahol a Drávát a Szávával összekötő csatorna létesítése a cél. Ennek a tervezéséhez hívták meg. A tervek elkészül­tek, de a közel 12 mérföld hosszú csatorna megépítésére nem állt rendelkezésre elegendő pénz.

Újabb megbízatása a Sárvíz alsó szakaszához szólította. Elkészítette a csatorna szabályozásának és a bátai zsilip­nek a tervét. 1854-55-ben el is készült a 4 km hosszú csatorna. A fáradtságos munka közben súlyosan megbete­gedett.

1852-ben már - új tervezői oldalról bemutatkozva - a Sárrét öntözési tervét készítette el, majd dolgozott a Ba­laton és a Sió szabályozási tervén is. Népszerűsítő érteke­zései, cikkei a Pesti Napló hasábjain jelentek meg.

1859. január 2-án halt meg.


Szilasi Móric

(1854 - 1905)

Nyelvész, bölcseleti doktor, egyetemi tanár, az MTA le­vező tagja. Szilasbalháson született 1854. október 20-án.Középiskoláit Veszprémben és Székesfehérváron végez­te. Tanulmányait Budapesten folytatta. Bundenz József nyelvész lelkes tanítványa. Hosszabb tanulmányutat tett Németországban. Itt klasszika-filológiával és indogermán nyelvészettel foglalkozott, majd a finnugor nyelveket ta­nulmányozta.

Hazatérve gimnáziumban tanít Budapesten. Az Eötvös Kollégium megalapítása után annak vezető nyelvésztanára lett. 1881-ben a Sommenfeld családi nevét szülőfalujáról Szilasira változtatta.

1902-ben a kolozsvári egyetemen a magyar nyelvészet és az összehasonlító nyelvtudomány tanára lesz. 1905-ben a bölcsészeti kar dékánjává választják. Tagja lesz a helsingforsi finnugor társaságnak.

Középiskolák számára írt tankönyveket. Ezeket a tan­könyveket még halála után is kiadták. Több szó- és szó­lásmagyarázatot tett közzé. A kibontakozó vitában az ún. ugor-török nyelvészeti háborúban ő az ugor oldalon állt. Megjelentette a Cseremisz szótárt, a Vogul szójegyzéket (az utóbbit még 1962-ben is kiadták).

Érdeklődött a finn nép kultúrája iránt is. Halász Ignác­cal együtt lefordították Alexis Kivinek Lea című drámá­ját. Ezt 1875-ben be is mutatták. A Budapesti Szemlében cikksorozatot is írt A finn nép és hazája címmel. Munkás­ságát nem tudta kiteljesíteni korai halála miatt. 51 éves korában, 1905. május 15-én, Kolozsváron meghalt.


dr. Végh János

(1863 - 1943)

Szilasbalháson született 1863. augusztus 19-én. Közép­iskolai tanulmányait Székesfehérváron, az orvosi egyete­met Budapesten végezte, 1891-ben kapott diplomát.Orvosi munkáját a fővárosi kórházakban kezdte, majd: székesfővárosi egészségtanár, azután kerületi tisztiorvos, majd a főváros tiszti főorvosa lett. 1918-ban egészségügyi főtanácsos lett. Első elnöke volt a "Fővárosi Közalkalma­zottak Nemzeti Szövetségének". Sokat tett a főváros kör­nyezetének széppé tétele érdekében.

Számos orvosi művet is írt. Pályadíjat nyert "A tanító­ság feladata a tüdővész elleni küzdelemben" című tanul­mányával. Érdemei elismeréséül tulajdonosa lett a pápai Ecclezia et pontifice érdemrendnek.

1927-ben vonult nyugállományba, és visszatért szülőfa­lujába. A szülői házat modernizálta: az akkor még ritka­ságszámba menő víztoronnyal és pálmaházzal bővítette. Telket adományozott a katolikus egyháznak, ő építtette a templom főoltárát. Telket adományozott az óvoda alapítá­sához, és jövedelme egy részét az óvoda felépítésére for­dította. 1943. október 8-án halt meg.


Lorsy Ernő

(1889-1961)

1889. szeptember 28-án született Szilasbalháson. Ta­nulmányait szülőfalujában, Szekszárdon, Budapesten vé­gezte, majd Berlin és Párizs egyetemei következtek. 1911-­ben kitűnő eredménnyel szerezte meg a filozófia doktora címet.

Tudása kiterjedt az irodalomra, más művészeti ágakra és a szellemtudományok szinte minden területére. Tökélete­sen beszélt, írt, olvasott ógörögül, latinul, franciául, németül és angolul, valamint arabul. Baráti szálak fűzték Krúdyhoz, Kosztolányihoz, Karin­thyhoz. Óriási szellemi műveltségét kezdetben, mint új­ságíró a Pester Lloyd munkatársaként hasznosította. Ekkor főleg szociológiai és közgazdasági témákkal foglalko­zott.

Munkásságára felfigyelt gróf Károlyi Mihály is. Kor­mányalakításakor felkérte a kormányapparátusban való részvételre. Később a tanácskormány idején, mint a köz­oktatásügyi népbizottság államtitkára tevékenykedett.

1919-ben emigrált, Bécsben, majd Berlinben dolgozott, mint újságíró. Rövid hazai tartózkodása után Párizsba emigrált. Itt ismét kapcsolatba került Károlyi Mihállyal, a személyi titkára lett. Ő rendezte sajtó alá a gróf emlék­iratait.

Svájcban a Die Möwe (A Sirály) című lapot szerkesz­tette. Hazatért, majd ismét Franciaország következett. A német megszállás elől 1940-ben Algírba menekült, majd Marokkóba költözött. 1941-ben az Amerikai Egyesült Ál­lamokba vándorolt ki. Itt folytatta újságírói tevékenysé­gét. Az Ember című lapnál dolgozott, de cikkírója volt az USA-ban élő emigráció vezető lapjának, a Harcnak is. Amerikában Béke-díjat kapott.

1961. augusztus 17-én halt meg New Yorkban. Hamvait felesége hozatta haza, és kívánságának megfelelően édes­apja mellé helyezték a mezőszilasi temetőben.


Németh László

(1901-1975)

1901. április 18-án Nagybányán született. Mezőszilast választott szülőfalujaként szerette. "Egy dunántúli falu azonban tökéletesen pótolta életemben a szülőföldet, Mezőszilas, apám szülőfaluja, ahol szinte valamennyi vakációmat töltöttem (...) a faluval volt mélyebb a kap­csolatom. Azok a fogalmak, amelyek a nyelvben a legősibb, ott képződtek, legerősebb és legállandóbb emlékeim a szilasiak" - írja Németh László.

A földrajz tanár édesapát 1904-ben Szolnokra, majd há­rom év múlva Budapestre helyezik. Németh László itt kezdi meg tanulmányait, érettségi után beiratkozik a böl­csészkarra, majd átiratkozik az orvostudományi karra. 1925-ben befejezi az egyetemet. Ezután az Irgalmasok Kórházában gyakornokoskodik.

Még ebben az évben megnyerte a Nyugat novellapályá­zatát Horváthné meghal című novellájával. Később rend­szeresen jelennek meg esszéi a lapban. Publikál a Napke­letben és a Protestáns Szemlében is. 1932-ben Tanú cím­mel önálló folyóiratot indít. 1936-ban a Tanú megszűnése után írásait a Válasz, a Kelet Népe, majd a Tükör, a Híd és a Magyar Csillag közli. 1945 után visszavonult a kö­zélettől.

1945-48 között miniszteri engedéllyel óraadóként tanít Hódmezővásárhelyen. 1949-ben visszaköltözik Budapest­re, ekkor kezdte meg magas színvonalú műfordítói tevé­kenységét, melynek során a világirodalom számos nagy regényét tolmácsolta magyar nyelven. Fordítói tevékeny­ségéért József Attila-díjat kapott.

1954-től megjelennek művei. 1956 szeptemberében be­választották az Írószövetség elnökségébe. 1957-ben Kos­suth-díjat kapott. 1964-ben a választott szülőfaluban for­gatták az Iszony című művének filmváltozatát.

A 40 éves írói jubileumát Mezőszilason a szövetkezetben ünnepelték. Szilason tartózkodott a Szülőföldem, Mezőszilas című film forgatásakor.

Utolsó látogatása a községben 1974. május 1-jén volt, amikor megnyitotta a községi könyvtárat a nagyszülői házban. 1975. március 3-án, Budapesten halt meg.

Művei nagy része Szilashoz kötődnek. Erről így vall Németh László: "A szépirodalmi termésem a következő tizenöt-húsz évben szinte teljesen ide tapadt (...) Azt, hogy alakjaimat innen szedtem, a szilasi tájba helyeztem történeteimet, nem úgy kell érteni, hogy azok az életből másolt igazi alakok, igaz történetek: ha elolvasták, tán rá se ismertek önmagukra, képzeletem azonban ezzel a tájjal, ezzel a világgal volt telítve, az írói modor, amelyben fel­dolgoztam, változott, de még mindig itt mozgott a legott­honosabban."

Szilashoz kapcsolódó művei többek között: Horváthné meghal, Az emberi színjáték, Akasztófavirág, Gyász, Iszony, Kocsik szeptemberben, Bodnárné, Erzsébet nap, Az ún. mezőföldi novellák, stb.


Kovács Károly

(1902-1990)

Szilasbalháson született, heten voltak testvérek. Gyer­mekkora semmiben sem különbözött a korabeli szegényebb sorsú szilasi gyerekek életétől.

Veszprémben katonáskodó bátyját meglátogatva jutott el az ottani színházba. Ekkor ejtette rabul egy életre a szín­ház varázsa.

Budapestre kerülve Rákosi Szidi színésziskolájának lett a növendéke. Ennek elvégzése után kezdetben pesti szín­házakban játszott kisebb szerepeket. Ezután vidéki évek következtek: Győr, Miskolc, Szeged. Különösen nagy ha­tása volt a Szegeden eltöltött időnek. Itt olyan művészek voltak partnerei, mint Jávor Pál, Páger Antal, Bilicsi Ti­vadar, Kiss Manyi, Dayka Margit.

A Vígszínház szerződtette az 1932-es évadtól. Főszere­pek következtek a jóképű, jóvágású, tehetséges fiatal szí­nész számára. A színházak is szívesen szerződtették, a Kamara Színház, majd a Nemzeti következett. 1945 után ismét vidéken játszott, majd az 50-es évektől újból Pesten szerepelt, először az Ifjúsági Színházban, majd a Petőfi Színházban, azután a Jókai Színház és a Thália Színház következett. 1957-ben érdemes művész kitüntetést kapott. Jelentős színházi szerepei: Lucifer Az ember tragédiájában, Metternich A sasfiók­ban, Mormeladov a Bűn és bűnhődésben, idős Nagy A ta­nító című drámában, Baradlay Kazimír A kőszívű ember fiaiban.

Színpadi alakításai mellett jelentősek voltak film- és televíziós szerepei. A 30-as évek közepén filmezett elő­ször. Bajor Gizi partnere volt A szűz és gödölye filmvál­tozatában. Főszerepet játszott a Rákóczi nótája című film­ben. Jelentős alakításokat nyújtott számtalan filmben, pl.: Édes Anna, Föltámadott a tenger, Semmelweis, Aranyem­ber, Rab Ráby, Hideg napok. A tv-játékok közül: A Tenkes kapitánya, Barbárok, Sárga rózsa, Hat­holdas rózsakert, stb. Sokat foglalkoztatták rádióban is, és kedvelt szinkronszínész is volt.

88 éves korában, 1990. december 10-én halt meg Buda­pesten.


Jókuthy család

A Jókuthy család nevére – más néven Szomorfalvi – már XIV. századi okleveleinkben is rátalálhatunk, Jókuthy Mihály neve mint választott bíróé fordul elő a Turcsányiak és Rudnayak ügyében. Azóta évszázadok teltek el, s a nevesi család neve itt-ott felbukkan, egy-egy település nevével összefonódik, történelmén kitörölhetetlen nyomot hagy.

A szilasi birtokuk családi örökség, utcányi nagy volt, ezért Jókuthy utcának is hívták egykor. A rendszerváltás környékén, még a régi öregek akarták, hogy újra az legyen. A család gyümölcstermesztéssel foglalkozott. Egy kertész család egész éven át külön családi házban ott élt. Szökőkutak, szobrok voltak a kertben. Németh László is gyakran vendégeskedett itt, de a nagymama szerint magába forduló, zárkózott ember volt a „Firkász”. Tavasztól őszig az egész család itt élt. A dédnagymama (Mezőcsáthy Juhász Mária) családja ugyanolyan előkelő származású volt, Alcsúton a József Főherceg kastélyában, az Arborétumban nőtt fel. Székesfehérváron volt még egy nagy házuk, ma is ott áll a Sétáló utcában. 1911-ben hozzáment Jókuthy Bélához, aki 800 éves nemesi nevéhez méltóan a nagykanizsai József Főherceg laktanya parancsnokaként ezredesként szolgált. A Jókuthy család neve szerepel például Németh László Iszony című művében.

(Az Információk Jókuthy Judittól származnak)


Az oldalon található tartalom Mezőszilas Község Önkormányzata tulajdonát képezi. | webDesign